2016. májusában Magyarország Kormányának támogatásával és kötelezettségvállalásával, az akkori Nemzetgazdasági Minisztérium és az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet szervezésében hazai telephellyel rendelkező vállalkozások, kutatóintézetek, szakmai szervezetek és felsőfokú oktatási intézmények részvételével megalakult az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform. Ma jogi személyként, szövetségi formában az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával működik.
A Platform megalapítása mögött az a felismerés áll, hogy az ipar az elmúlt években Magyarországon is egy új technológiai korszakváltásba lépett, amelyben az internet alapú gazdaság gyökeresen átalakítja a gyártási és a kapcsolódó logisztikai rendszereket. E folyamat a fizikai és a digitális világ közötti hidak kiépítését, különleges innovációs alkalmazkodást, a kihívásokra minden korábbinál gyorsabb válaszokat kíván a gazdaság szereplőitől, különösen a kormányzati iparpolitika kiemelt ágazataiban, de az állami gazdaságpolitikától, valamint az innovációs ökoszisztéma intézményeitől.
A Platform szervezeti struktúráját a következő egységek írják le:
A Platform hangsúlyos céljai között szerepel – és ezt tükrözi Munkacsoportjainak összetétele is –
A megoldandó elméleti és gyakorlati problémák olyan sokrétűek, hogy elengedhetetlen egyrészről a hazai egyetemi és kutatóintézeti szféra és az iparvállalatok együttműködése, másrészről pedig a nemzetközi kooperáció. Ez utóbbi prioritás a jelenlegi európai trendekkel teljes összhangban van.
Az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség a következő Munkacsoportokat működteti az alapszabályában megfogalmazott küldetése teljesítése érdekében:
A Munkacsoportok önálló, egyeztetett éves munkaterv szerint működnek.
Az Ipar 4.0 INFO@HAND alkalmazás az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platformot és annak szakmai partnereit, munkacsoportjait, eseményeit/híreit mutatja be.
Az alkalmazás használatáról szóló videóért kattintson ide
!
A letöltési és használati útmutató ide kattintva érhető el
!